Vannak dolgok, amik egészen váratlanul történnek. Pénteken az Úr szelíd módon, de igen határozottan meglátogatott. A terv az volt, hogy fölmegyünk a Hűvösvölgy egyik dombtetőjére, és imádkozunk a jövőnkért. Bár kora délután kitört egy kisebb vihar, és utána is igen sötét felhők tornyosultak, kivártuk azt a pillanatot, mikor viszonylag nyugodtnak tűnt az ég, és fölsétáltunk a csúcsra.
A táj gyönyörű volt: be lehetett látni az egész vidéket. Volt is fönn egy bunker, puskacsöveknek kialakított nyílásokkal. Szóval korábban mások is észrevették, mennyire jó a kilátás.
Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből tudjuk, hogy Isten fölismerhető az Ő műveiből. Aznap ez egészen nyilvánvaló lett. Zsoltárokat imádkoztunk, majd dicséretet mondtunk. Aztán ráébredtünk, hogy Jézus köztünk van, mert az Ő nevében jöttünk össze. Hálát adtunk azért, hogy a lábaihoz ülhetünk. Majd kikerestük a napi evangéliumot, a Jn 20,24-29-et. Szent Tamás apostol ünnepe volt.
Ez az a rész, amikor első megjelenése után nyolc nappal újra megjelenik Jézus. "Bár az ajtó zárva volt, belépett, megállt középen és köszöntötte őket:
Békesség nektek!" Velünk is valami hasonló történt. Leesett a tantusz, a kapcsolat létrejött. Bár nem láttuk, tudtuk, hogy jelen van. Azt is tudtuk, hogy kezét a fejünkre teszi és áld minket.
Akkor szép halkan, mint egy kövek közül kibukkanó kis ér, megindult az élettel teli dicséret.
És újra megszólalt a Szentírás:
"Gondolj ezekre, Jákob, és arra, hogy a szolgám vagy, Izrael! Én alkottalak, a szolgám vagy. Nem feledkezem el rólad, Izrael. Elsöpröm gonoszságaidat, mint a felhőt, és vétkeidet, mint a ködöt. Térj vissza hozzám: megváltottalak. Ujjongjatok, egek, mert az Úr végbevitte tettét; zengjetek dalt örömötökben, földnek mélységei, énekeljetek, hegyek, s te, erdő, a fákkal egyetemben, mert az Úr megváltotta Jákobot, és dicsősége felragyogott Izraelben." (Iz 44,21-23).
Döbbenetes volt ezt olvasni, szemben a mélységgel, a hegyekkel és a fákkal. És tudni, hogy amint ez a táj már készen volt mielőtt mi megszülettünk (és ezer meg ezer év óta vár ránk), úgy a sorsunk is készen van, mielőtt mi tudnánk róla. Az imádság elkészíti azt, ami előttünk tökéletesen ismeretlen. Néhány tétova emberi igen által belép Isten a történelembe.
A táj, amit láttunk, szimbólummá változott. Mert följutni egy magaslatra és onnan messzire ellátni, hasonló ahhoz, mint amikor az ember Lélekben emelkedik föl, és meglát szellemi dolgokat. A testi látás után kezdtünk Lélekben is messzebbre ellátni. És feltárult előttünk, hogy Isten maga "söpri el" az ember gonoszságait. És ez nem a jövő, hanem a múlt: "megváltottalak". Ebben örvendezik az egész teremtés: "ujjongjatok, egek". De ami a legrejtélyesebb, hogy az Úr nem csak a múltat, hanem a jövőt is végbevitte már: "az Úr végbevitte tettét". Ezért teljes nyugalomban lehetünk. Akkor is, ha nem értjük.
Én személy szerint nagyot növekedtem a bizalomban.
Aztán jött újra a vihar. De most volt bátorságunk valami konkrét dologért imádkozni: hogy leérjünk a hegyről. És nem siettünk, és valóban nem is áztunk el. Volt ugyan pár óra csöndes eső, de a felhőszakadás, ami pénteken egész Budapestet sújtotta, elkerült minket. A felhők között pedig, amíg kitárt karokkal álltunk szemben a széllel, megjelent egy tenyérnyi napfény.
Azt hiszem, felvillant előttünk a jövő. Hittel őrködünk fölötte.
