Olykor lefotózom, amit az ablakomból látok. Ez a kép ma reggel készült. Nem vagyok profi fotós, nem is azért mutatom. Csupán a hangulat miatt. Megragadott a levelek sötét bársony felszíne, és a vízcseppek rejtőző csillogása. És persze a növekvő erejű napsütés. A vízpárától egyre súlyosabb lett a reggeli levegő. Aztán vége lett a szépségnek. A látvány és az illat elmúlt, az emlék megmaradt.
Talán ez egy olyan pont, ahol emberré lesz az ember. A lény, aki tudja, hogy érdemes emlékezni.
Mert embernek lenni azt is jelenti: tudatában lenni annak, hogy volt, van és lesz, akit emlékeztetünk mindenre, ami elmúlt. És arra is, ami eljövendő. Létezik az, aki ránk való tekintettel sem felejt. Például egy másik évet és egy másik évszakot is őriz. És ami a legmeglepőbb, nem felejti el a legapróbb ablak szemszögét sem.
Talán ez egy olyan pont, ahol emberré lesz az ember. A lény, aki tudja, hogy érdemes emlékezni.
Mert embernek lenni azt is jelenti: tudatában lenni annak, hogy volt, van és lesz, akit emlékeztetünk mindenre, ami elmúlt. És arra is, ami eljövendő. Létezik az, aki ránk való tekintettel sem felejt. Például egy másik évet és egy másik évszakot is őriz. És ami a legmeglepőbb, nem felejti el a legapróbb ablak szemszögét sem.
„Azok számára, akikbe belevésődött a szenvedés és Krisztus keresztje, el fog jönni a nap, amelyen fellobban fénylő világosságuk, ez a múltjukból táplálkozó tűz. Át fogják élni azt, hogy Istenben nincsen veszteségük, Ő megőrzött minden veszni látszót.”
frère Roger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése